A Magyar Bunkó Nyugger – továbbiakban: MBN –, többnyie a Kádár-rendszerben szocializálódott, nem túl magas intelligenciahányadossal de annál nagyobb hangerővel és fiatalok iránti gyűlölettel rendelkező egykori dolgozó (értsd: ingyenélő, alibi munkás). A bunkó nyugger szinte mindenhol megtalálható, ellentétben a művelt, idős nyugdíjassal – röviden: MIN. Ennek oka, hogy a MIN típus introvertáltabb, érzelmileg és intellektuálisan is kifinomultabb típus, aki ha lehet kerüli a konfliktust. Olvas, vetélkedőket néz, külsősként írogat, parkban sétál... Egyszóval: ártalmatlan. Egyfajta kellemes aura lengi körül. Tíz évente egy-két példánnyal lehet találkozni – főleg nagyvárosokban. Falvakban gyakorlatilag kizárt, hogy találjunk belőle egyet is.

Nem úgy a Magyar Bunkó Nyugger! Az MNB a magyar nyugdíjasok tekintélyes hányadát teszi ki: állománya 60-80%-a is lehet a teljes nyugdíjaspopulációnak. Olyan életképes, mintha direkt arra a célra tervezte volna őt a Teremtő, hogy mindent túléljen. Hajtóerejük a gonoszság és mellőzöttség érzése. Életkora 65-80 év között változik. Többnyire gyárban, menzán, szövőgép mellett, Tsz-ben, takarítónői állásban, portán szocializált életformája jelenkori viselkedésére is rányomta bélyegét. Hangos, gyűlölettel teli és bunkó. Három-négy méterről beugat ezeknek a mai fiataloknak, hogy ezek semmire nem képesek, ezek semmit nem tudnak, ezeknek semmi sem szent, majd meg sem várva a választ, a verbális erőszak után fizikai erőszakot is kilátásba helyez. (Ha az én fiam, unokám volna, akkor... - itt felsorolja az opciókat.) Mindenzt 100 db körüli hangerővel teszi. Köv

Meg van róla győződve, hogy ő annak idején társadalmat épített, igaz egy nyelven sem beszél, magyarul is csak alapfokon, idegen földön nemigen járt, minek is, ott nem értik a magyart, meg nincsen csirkepaprikás, amit ő úgy szeret. Írni, olvasni kényszerből tanult meg a szakmunkásképzőben – már ha járt egyáltalán oda.

Számára gyötrelem mindenfajta intellektuális tevékenység, így mélyen megveti az olyanokat, akik számára az írás, olvasás nem kényszer, hanem az önkifejezés egyik lehetséges formája, a szellemi gazdagság és mentális, lelki felüdülés forrása.

Ennél a mondatnál biztosan abbahagyná az olvasást – túl összetett és ráadásul olyan szavakat is tartalmaz, melyeket ő ugyan sosem hallott, pedig megélt már egyet s mást. Értsd: 40 kibaszott évig bejárt ugyanabba a kurva gyárba, csavart csavarozott utána sörözött, majd hazament a kültelki szövőnő, portás, raktáros, dadus feleségéhez, hogy jól kibeszéljék az életet. Amit ők abból látnak és felfogni képesek. Már akkor, igen, már akkor is titokban arra vágytak, hogy jól megagyalhassanak egy suhancot, akik ingyenélő módjára csak tanulni-tanulni tudnak és egy kukoricát sem képesek meghántani, nemhogy a műszergyárban lehúzni tíz órát, az eszergapad mellett...  Titokban, tudatalatti szinten, nagyon mélyen azonban félnek a Tudástól. Ezért gyűlölnek mindenkit, aki náluk intelligensebb vagy többre vitte.

Általában két, ritkább esetben három utódot is ellhetnek a nőstények, amire nagyon büszkék. Szépek sosem voltak, genetikai állományuk többnyire átmenetet képez a Homo neanderthalis és a Homo sapiens között, de nem is az a lényeg, hogy nyikhajként csillogjanak-villogjanak, hanem hogy erőteljes, hozzájuk hasonlóan igen egyszerű intellektussal ám annál ragyogóbb (vagy annak képzelt) fizikummal megáldott utódaik folytassák a megkezdett utat. Értsd: Szokol rádión Kossuth rádió hallgatása, heves anyázás mellett, a Kert gondozása, az otthoni esztergapad rendbentartása, esetenként a panelban fellelhető kisebb-nagyobb hibák kijavítása – ha már ezek nem teszik meg... – s mások életének kommentálása – mivel nekik terveik – agykapaciásukból adódóan – nemigen lehetnek. Tipikus foglalkozási területe még: a Házmester.

Tisztában van azzal, hogy mit ért  el az életben, és hogy mindenki más, aki nála akár tíz évvel is fiatalabb, az nyikhaj, pondró, ingyenélő. Érdekes megemlítenem, hogy miközben gyalázkodik, soha de soha nem néz az ember szemébe, csak fennhangon egymás közt aláz meg gyakorlatilag bármilyen  egyéb társadalmi státuszú embert.  Egy kivétellel azonban találkoztam a minap. Majdnem súlyos testi sértés lett a vége. Erről később...

Gyalázkodásukat tömegközlekedési eszközön vagy annak megállójában eszközölik legtöbbször, de előfordulnak hipermarketekben is, utcán, postán. Mivel ráérnek, ezért van erejük és idejük a fent említett tevékenységekhet. Életük eddig sem nagyon volt, most hogy a gyerekek kirepültek, már minden idejüket a sírig tartó károgásnak szentelhetik. Ebben verhetetlenek.

Még valami. KÖVETELŐDZŐEK. KÖVETELIK MAGUKNAK A HELYET A BUSZON, VILLAMOSON, METRÓN. MERT NEKI AZ JÁR. Ez utóbbi tény a Kádár-rendszerbeli szocializációjukra vezethető vissza. Munkáshatalom, az értelmiség megvetése, minden szolgáltatás alanyi jogon járt az utolsó rohadt bunkóportásnak is. Ezt szokta meg.

A viselkedésének következménye sosem volt, ha jól bebetonozta magát a munkahelyére, akkor onnan maximum a Varsói Szerződés egyesített hadereje tudta volna kimozdítani őt. Egy időre.

Ha sok cuccot lát a szatyrodban – károg, gyalázkodik. Ha idegen nyelven szólalsz meg – károg, gyalázkodik. Ha előtte mersz felszállni a járműre – károg, gyalázkodik. Érzi: szervezete gyengül, a nyugdíj kevés – károg, gyalázkodik. Titokban sejti, érzi – még ha felfogni nem is képes –: ezek már MÁSOK. Más a tempójuk, mások a követelmények, sőt: VANNAK követelmények. Nyitottak, a világuk kitágult, vagy a Föld ment össze – de nekik itt már helyük nincs. Pedig negyven éve él itt, a Futrinka utca 32/b.-ben, ismer itt mindenkit – értsd: az összes szellemi-időbeli korlát- és kortársát. (Géza, Pista, Margit néne). Egykor övék volt itt a grund, a TSZ, a Gyár. A Város, az Ország. Nem volt még ennyi járat, divatmajmolás, vállvonogatás. Ha rajta múlna... De nem rajta múlik. Hál Istennek.

Agresszívebb vagy butább fajtájuk azonban simán beleáll akár még egy jobbegyenesbe is. Egyszerűen nem szokott hozzá. Mondom, mi volt, okuljatok.

Flórián tér, Flórián üzletház, Posta. Szokásos tömeg, szokásos szociális kör: Panelproli MBN-ek tömkelege, magukra büszke, agresszív KISMAMÁK, lecsoffadt, ötvenes egyéni kényszervállalkozók, igazvonó fiatalok. Tré nap volt, villogott a neon, unottan bélyegzett a postai alkalmazott. Kígyózó sorok. Fülledt levegő. Éppen túl voltam néhány nehéz heten – harminc órázás, tizenhat órázás, stb. Egy valag feladnivaló levelem volt. Húsz Táncművészet című újság, borítékban. Plusz egy, utánvéttel.

Itt kezdődnek a problémák. Nálam a sok boríték, plusz az az egy. Igenám, de ahhoz kell két papír is, amit ki kell tölteni. Mennyi az ára azt utánvétes cuccnak. Az attól is függ, hogy mennyi a postaköltsége, plusz feladási díja, amit én értelemszerűen nem tudhatok előre. Meg a biztonság kedvéért nem is töltöttem ki a többi részt sem, úgyis belekötnek. Gondoltam ott megkérdezem, és amíg a postásnő a többit lepecsételi, súlyát méri, stb, addig kitöltöm az instrukciói alapján. El is jutottam odáig, feladom az összeset, megkérdem ide és ide mit írjak.

Elkezdem tölteni. Hátulról egy károgó nyugger pina hangját hallom:

Aaaaazt nem itt kéne tölteni!

Éppen írok, hátranézek, és mondom neki:

A hölgy éppen most méri a levelek súlyát, teszi rá a tökömtudja milyen cetlit. Az legalább öt perc!! Addig én simán kitöltöm! Ne ugass bele!!

Mire ő: Akkor sem itt kéne kitölteni!

Mire én: Faszt ugatsz bele vén kurva?! Sietsz valahová?!! Fogd már be a pofádat, hogy oda tudjak figyelni, te paraszt!!

Mire ő: Ha ilyen unokám lenne, már rég kapott volna két taslit!!

Mire én: Ha ilyen nagyanyám lenne, már rég eltörtem volna a gerincét!

Erre egy időre elhallgatott, éppen írtam volna, amikor megszólalt a mellettem babakocsival sorban álló Agresszív Anyuka:

Agresszív Anyuka: NE a Gyerek előtt káromkodjon!

Mire egy hang a túlvégről: Fejezze már be! Nem hallgatom a maga káromkodását!

Mondanom sem kell, ő is MBN volt, hatvanöt-hetven év körüli, nagyhangú embör. Mondom neki, hogy vázolnám a szituációt és nem én kezdtem kötekedni.

A másik nyanya, barátnő lehetett, vagy csak kortárs: Mondhatta volna szebben is!

Hátrafordulok:

Pontosan hölgyem! Mondhatta volna szebben is! Ebben egyetértünk.  Akkor nem üvöltenék vele!

Valaki a tömegből megszólalt, hogy milyen jó ez a mai show műsor, de akkor már tényleg eldurrant az agyam, csak írtam mint az állat. Kész volt. Fizettem. Hátrafordulok.

Ez két perc lett volna, de mivel itt ugattál, ennyi időbe telt! Vén kurva.

Ő meg csak néz rám rezzenéstelen tekintettel. Egyensen a szemembe. Azt hittem leütöm. Megyek ki. Erre utánamszól.

Köcsög.

Elborult az agyam, odarohanok hozzá, hogy Mit mondtál? Erre valaki nagyon szelíden közénk állt, lehiggadtam. (Higgadtam egy faszt, de nem ütöttem ott agyon.) Kisétáltam. Hazáig bazmegoltam.

Tőlük tanuljuk a munkamorált, a másik ember tiszteletét, a szociális viselkedésünk nagy részét. Erre épül a társadalom. Ezekre. Ezeknek fizetjük a nyugdíját. Mi tartjuk el őket, miután sikerrel felzabálták a jövőnket negyven év alatt.

Ezen azért érdemes elgondolkodni, mielőtt valaki azzal vádolna, hogy kellemes, kedves, barátságos idős hölgyekkel nem illik így beszélni.

Azokkal nem. De ez utóbbi fajtát embernek sem igen nevezném.

Ja: és mivel én is a magyar társadalom szerves részét képezem - remélem már nem sokáig, megyek külföldre -, ezért én sem vagyok normális, mint az a fentiekből világosan kiderült... :))